Hírek

« 1 2 3 4 5 6 7 8 »

A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) gazdasága - mely hatalmas természeti erőforrásokkal rendelkezik - lassú növekedési pályára állt a több évtizedes hanyatlás időszaka után. Az 1960-as függetlenedés óta jelenlévő rendszerszintű korrupció, valamint az egész országra kiterjedő, az 1990-es évek óta zajló háborúskodás és belső konfliktusok drámaian visszavetették a termelést és az állami bevételeket, ezzel együtt növelték az eladósodottságot. A lakosság döntő többsége nehéz körülmények között él, mind az agrár, mind a nehézipari ágazatban rendkívül alacsonyak a munkabérek. Különböző politikai és gazdasági csoportok kezében vannak a legjövedelmezőbb ágazatok (gyémánt-, arany-, ezüst-, ércbányászat), így a kitermelés meglehetősen szabályozatlan módon folyik.



Ghána gazdasága

2015.02.01.

 Ghána bőséges természeti erőforrásokkal rendelkezik, melynek köszönhetően Afrika egyik leggyorsabban fejlődő államává lépett elő, annak ellenére is, hogy a külföldi segélyek és támogatások aránya még mindig meglehetősen magas a nemzetgazdaságon belül. Ghána az elmúlt negyed évszázadban jelentős fejlődésen ment keresztül a relatíve jó kormányzásnak, a versengő üzleti környezetnek és a szegénység tartós csökkenésének köszönhetően. 2010 végén Ghána az alsó közepes jövedelmű országok csoportjába került. Boros Annabella gyűjtése.



Etiópia gazdasága

2015.02.01.

  Etiópia gazdasága a mezőgazdaságon alapul, de a kormány igyekszik a gyáripari, a textilipari és az energiatermelési szektort is fejleszteni. A kávé az ország egyik fő exportterméke. A mezőgazdasági ágazatban problémát okoz a földművelés alacsony színvonala és a gyakori aszály, de az etióp kormány és a donor országok közös erőfeszítéseinek köszönhetően javult a mezőgazdaság rugalmassága, hozzájárulva az éhezés által fenyegetett etiópiaiak számának csökkenéséhez. Boros Annabella gyűjtése.



Mali gazdasága

2015.02.02.

A világ 25 legszegényebb országa között található Mali, mely tengerpart hiányában legnagyobb részt az aranybányászatból és a mezőgazdaságból tesz szert exportbevételekre. A gazdasági tevékenység főként a folyómenti területekre korlátozódik, a Niger folyó mentén öntözéses földművelés jellemző, de az ország 65%-a alapvetően sivatag, vagy félsivatag. A lakosság körülbelül 10%-a nomád életmódot folytat, a munkások 80%-a pedig a földművelés és halászat területén dolgozik. Mali továbbra is külföldi támogatásokra szorul.



A Dél-afrikai Köztársaság a kontinens egyik vezető gazdasági-politikai hatalma. Gazdag nyersanyag és ásványkincs készletei, a magasan képzett munkaereje, kitűnő kereskedelmi adottságai, illetve viszonylagos stabilitása vonzóvá teszi a külföldi befektetők számára. Számos ásványkincs kitermelésében és feldolgozásában világvezetőnek számít az ország, importra szinte kizárólag a modern technikai berendezések terén van szüksége. Élvonalbeli technikai és tudományos szintet képvisel a távközlésben, a repülőgépgyártásban, a rakétatechnikában, a nukleáris energetikában, a bányászatban és az orvostudományban. Modern infrastruktúrával rendelkezik. A kormány néhány gazdasági ágazatot kiemelten kezel, mellyel célja az adott területeken a magánbefektetések támogatása. Ezen ágazatok közé tartoznak az üzleti szolgáltatások (BPO), a turizmus, a vegyipar, a fémfeldolgozás, a ruházati és textilipar és a papíripar. Fontos prioritás továbbá a szakértelem megteremtése a stratégiai fontosságúnak ítélt területeken, nemzetközi együttműködés, illetve csereprogramok révén a tudástranszfer segítése. Boros Annabella gyűjtése. 



Angola gazdasága

2015.02.01.

 Az 1970-es évekig Angola gazdaságát elsősorban mezőgazdaságon alapulóként jellemezték, amelynek fő terméke a kávé, ezen kívül a cukornád, a szizál, a kukorica, a kókuszdió és a földimogyoró olaj, az ipari növények közül pedig a gyapot és a dohány. Az állattartásban kiemelkedik a marha-, kecske- és sertéstenyésztés. Angola gazdag ásványi anyagokban, különösen gyémántban, olajban és vasércben, ezen kívül vannak réz, mangán, foszfát, só, csillámpala, ólom, ón, arany, ezüst és platina lelőhelyei is.    Boros Annabella gyakornok gyűjtése.



A Globoport közelebb hozza a magyar olvasóhoz az Európán kívüli világot. 



 Több afrikai kormány elfogadta a IV. Globoport Afrika Expo és Vásár meghívását. A rendezvény magyar fővédnöke, Dr. Szabó László, a  Külgazdasági és Küügyminisztérium Miniszter-helyettese mellett az expo nemzetközi fővédnökségét a félig magyar származású Hanna Tetteh ghánai Külügyminiszter Asszony fogadta el. Az expon többek között Angola, a Dél-Afrikai Köztársaság, Ghána, Kamerun, Kongó, Szenegál és Szudán is jelen lesz standdal. 



 2014. november 29-30.-án immár 15. alkalommal találkoztak a frankofón országok vezetői, képviselői. A rendező 2015-ben a nyugat-afrikai Szenegál fővárosa, Dakar.  Az Afrika Expo és Vásár és az Utazz Afrikába Utazási Iroda képviseletében a dakari csúcstalálkozón és az azt követő gazdasági fórumon Szilasi Ildikó Hermina ügyvezető, az Afrika Expo Vásár főszervezője is részt vesz.



"Figyelembe véve a Kultúrafrika Alapítvánnyal kialakított sikeres együttműködést és az expo külgazdasági és külpolitikai törekvéseinket támogató céljait, a Külgazdasági és Külügyminisztérium a IV. Afrika Expo támogatását ajánljaS- többek között ezt is tartalmazza az az ajánlólevél, amelyet Dr. Szabó László, a Küólgazdasági és Külügyszminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár szignált. 



"Taking into account the successful cooperation with the Culturafrica Foundation and the contribution of the 4th Africa Expo and Fair towards Hungary's foreign policy goals, the Ministry of Foreign Affairs and Trade of Hungary recommends this event for support." - declares the letter of recommendation issued by Deputy Minister and Parliamentary State Secretary László Szabó,  Patron of the 4th Africa Expo and Fair.



Október 14.-én, a Hungexpo Budapesti Vásárközpont Kerámia termében 14:00-16:00 között került sor a IV. Afrika Expo és Vásár bemutató tájékoztatójára. A prezentáción közel 40 fő vett részt a kormányzati, a privát és a non-profit szektorból. A rendezvényen az Afrikában érdekelt vállalatok domináns jelenléte volt megfigyelhető, mely rámutat a magyar szereplők egyre élénkebb érdeklődésére az afrikai piacok felé. A diplomáciai képviseletek és nemzetközi képviselők közül Angola, a Dél-Afrikai Köztársaság, Egyiptom, Nigéria, Szudán vett részt a tájékoztatón, a Kenyai Nagykövetség delegáltja pedig Bécsből érkezett. A kormányzati szektort az Afrika Expo kiemelt szakmai partnere, a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársai képviselték.



A IV. Afrika Expo és Vásár gyakornoki program felhívására egy héten belül 6 pályakezdő gyakornok jelentkezett. A másoddiplomás, többségében a Corvinus Budapesti Egyetemen Nemzetközi Tanulmányok szakán hallgató fiatalok célja, hogy olyan szakmai gyakorlatra és kapcsolatrendszerre tegyenek szert az expo szervezése során, amely az egyetem elvégzése után segítheti munkapiaci elhelyezkedésüket. Ugyanis mindnyájan Afrikában, vagy Afrikával kapcsolatos területen szeretnének dolgozni, hosszú távon.



 6 newly graduated intern applied for the internship program of the 4th Africa Expo in one week. The aim of the young university students mostly taking their second degree at the International Relations major of Corvinus University Budapest is to gain professional experience and relationships during the organization of the Expo. It is believed that this experience can contribute to their employment on the labour market, as mostly all of them would like to work in Africa, or in an Africa-related field in long-term.



On 14th October, from 14 to 16pm, an introductory presentation of the 4th Africa Expo and Fair was organised in the Ceramic Hall of Hungexpo Budapest Fair Centre, Budapest. 40 people attended the event representing the governmental, private and non-profit sectors. The participants were dominated by companies interested in Africa, which indicates the growing interest of Hungarian actors towards the African markets. Diplomatic representations and international representatives of Angola, the Republic of South Africa, Egypt, Nigeria, and Sudan participated the introductory presentation. The delegate of the Embassy of Kenya arrived from Vienna. The governmental sector was represented by colleagues of the Ministry of Foreign Affairs and Trade, the highlighted professional partner of the Africa Expo.



 2014. Október 1.-én Algéria Magyarországra akkreditált Nagykövetének jóvoltából munkaebédet hívtak össze, melynek fő témája az Afrika Expo és Vásár volt. Az algériai rezidencián tartott munkaebéden az afrikai orszàgok nagykövetei, továbbá a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium vezető munkatársai vettek részt.



"Már lehet regisztrálni a IV. Afrika Expo rendezvényre mely kiváló lehetőséget biztosít vállalkozásuk üzleti terjeszkedésére Afrika felé, mely a vezető nemzetközi elemző cégek jelentései szerint az elkövetkező évtizedekben a világ legígéretesebb régiója lesz." - többek között az afromarket.hu hírportál, Magyarország egyetlen Afrika-fókuszú hírportálja, az Afrika Expo és Vásár egyik médiatámogatója ezekkel a szavakkal népszerűsíti a rendezvényt honlapján.



 A Kultúrafrika Alapítvány gyakornokok, önkéntesek jelentkezését várja a IV. Afrika Expo és Vásár (2015. február 26- március 1.) szervezéséhez. A szervezet évről évre lehetőséget ad fiatal, Afrika iránt érdeklődő, tehetséges értelmiségi fiataloknak munkatapasztalat szerzésre. Részletek a csatolmányban.



Tisztelettel várjuk az érdeklődőket a IV. Afrika Expo és Vásár bemutatkozó prezentációjára 2014. október 14.-én 14 órától a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont Kerámia Termébe. A prezentáció során a szervezők felvilágosítást adnak a rendezvény céljairól és részleteiről, továbbá az érdeklődőkkel közösen bejárják az Afrika Expo helyszínét az A Pavilonban.  Kérjük, amennyiben részt venne a programon, részvételi szándékát október 10.-ig jelezze az info@afrikaexpo.hu címen. 



 A IV. Afrika Expo és Vásár időpontja 2015. február 26.- március 1., helyszíne a Hungexpo Budapesti Vásárközpont A Pavilon (az Utazás Kiállítás társrendezvényeként). Továbbra is várunk minden diplomáciai, üzleti és civil szervezetet, akik érdekeltek a magyar-afrikai kapcsolatok erősítésében, Afrika megismertetésében Magyarországon. További részletekről szeptemberben adunk tájékoztatást.

Üdvözlettel, a szervezők:
Szilasi Ildikó Hermina főszervező, Afrika-szakértő, 06205410757
Buda Gergely szervező, közgazdász, 06203111604
info@afrikaexpo.hu
www.afrikaexpo.hu

 



« 1 2 3 4 5 6 7 8 »